2007. augusztus 11., szombat

Az első szombati bejelentkezésem



Sziasztok! Szeretném megmutatni nektek, hogy mennyit haladtam. Túl sok időm nem volt, de esténkét azért megpróbáltam hímezni. Nagyon élveztem a dolgot. Először megvettem a 18-as aidát, beis jelölgettem filccel az alapot, és rögtön az első szálnál rájöttem, hogy tévedtem. Amit varrok az 2 szálas. A 18-as anyag meg túl pici lukakkal rendelkezik. Szombat (előző hét) délután hova is mehetnék anyagért? Irány a pólus. Éva kézimunka bezárt. Hogy én ezt nem vettem eddig észre. Persze mert csak megyek és meglátom a kirakatot,és már robogok is befele, de a kiírást már nem vettem észre, hogy befog zárni. Irány a Duna Plaza Röltex. Semmi. Csak valami lukacsos anyag,de az nekem nem jó minőség. Irány a nyugati Éva boltja. Szerencsére itt kaptam. De míg odaértem a szívem majd kiugrott a helyéről. Szinte megvonási tünetek jelentkeztek nálam, mivan ha nem tudom ma elkezdeni? Persze olyan nincs. Nyugtattam magam. Ha más nem akkor legalább 2-3 öltést, de muszály, hogy a kicsi szívem megnyugodjon. Megnyugodott. Olyan élvezettel vettem a kezembe a tűt, hogy az csak na. Peddig eddig is varrtam minden nap, de ez most valahogy egy kicsit más. Annyira vártam ezt a mintát és annyit kerestem. De most megvan! És mostmár egy jó pár öltés is. Amit elkezdtem az alsó virág rész. Én általában alulról és balról kezdek neki mindennek. Na mára elég lesz belőlem. Nektek is jó és élvezetes munkát kívánok!
Nóra

2007. augusztus 4., szombat

HEAD hímzett minták

HEAD

Sziasztok! Ma végre bekerültem én is a Head-es lányok körébe. Kaptam meghívót és nagyon örültem neki! Szinte kezdetektől figyelem a blogjukat, ahogy haladnak és nagyon szerettem volna én is közéjük tartozni. A régebbi munkáim azok már fennt vannak és szerintem ma neki is állhatok az újnak. Tegnap voltam fonalat venni és nagyon elgondolkoztam azon, hogy a DMC új fonalával kéne megpróbálni. Csak attól félek, hogy nagyon csúszós és nehéz vele varrni. Valaki próbálta már? kb 34 féle fonalra van szükségem és min. 2-2 motring, de ahogy nézem a mintát (már ezt csinálom 3 hete, hogy csak nézegetem-nézegetem....... és nem történik semmi) ez a pár szín így kb 17.000Ft lenne. Még át kell rágnom, mert közel nem biztos, hogy elég a 2 motring. A sima DMC fonalam meg már megvan hozzá. Ha valaki varrt már vele akkor írjatok, hogy milyen! Köszi.

2007. augusztus 3., péntek

Görög váza


Ezt tavaly nyáron kezdtem el a szabi alatt és most tavasszal lett kész. Ezt a munkát nagyon élveztem, mert kevés színből állt és elég haladós volt így.

A MAFFIA






Ő Maffia. 7 éves alaszkai malamut. A család kedvence. A kisebbik lányom kapta 7 éve a névnapjára. A keresztszemes hímzést pedig nem rég kapta meg tőlem. Ugye azért egy kicsit hasonlít rá?


Ezzekkel a kutyusokkal szeptemberig elkéne készülnöm, mert a lányom névnapjára szánom. Ha kész lesz. Ezt a munkámat szoktam magammal vinni a vízpartra, mert kis helyen elfér minden hozzá.

Az amarillisz

Ezzel azért már tovább tartok, de mire a kontúrt megcsinálom, addigra megöregszem. Legközelebb nem hagyom az egészet a végére, időközönként majd apránként befejezem.

Az idiánom

Sajna ez télire marad. Nagyon aprólékos. Mire megtalálok 1 szemet, addigra valamiért abba kell hagynom. Pl.: egy kis kert rendezés, öntözés, és hát persze a motorozás. Persze csak ha elvisz a férjem. Vasárnapra készülünk Komáromba és környékére. Remélem, hogy jó idő lesz.






Talán egy pár nap szabi


Most éppen erre a munkámra készülök. Gőzerővel keresem, hogy milyen színekkel készítsem el. Próbáltam DMC-ről Vénuszra váltani, de néha akkora színárnyalat különbség van, hogy meggondolandó a váltás. Csak az E betűs kódjaimmal van gond. Senki nem hallott róla. Az anyagom és már egy pár fonalam megvan hozzá. Szép nagy lesz. Csak hónapok kérdése.